S egyre hangosabban lüktetett az erem,
Egyre inkább csak abban reménykedtem,
Hogy nevetéstől magam összepisilhessem:D:D
És tényleg így történt. A darab olyan, mintha a Frédi és Bénit keresztezték volna a Tvájlájttal:) Már csak azért is el szerettem volna menni a Tháliába, mert teljesen leakadtam azon a tényen, hogy Bárány Ferenc és Philipp István (a rímhányó Romhányi tanítványa) már a nyolcvanas években vámpír-romanti-komédiát álmodott a színpadra. Stephenie Meyer még csak járni tanult, amikor a magyarok -a világot megelőzve- már tudták, hogy mi lesz itt a trend:D:D Az egész mű amúgy zseniális, jómagam és Anett nagyokat hahotáztunk. A különböző karakterek hihetetlen jók. Személyes kedvenc a Banya és a Bérszipoly lett, mert amit ezek ketten levágtak...Már csak azért érdemes volt beülni.
Az egész szösszenet csak egy felvonásos, de minden perce élvezet. Nem ül le a darab a hihetetlenül nehéz műfaj ellenére sem. Nem repkednek erőltetett rímek.
Csak, hogy magáról a storyról is szóljak: egy unott kis grófnő meghal a vágytól, hogy végre egy vámpíré lehessen, hisz a vidéki kúrián nem sok izgalom történik:) Gondol egyet a kastély ura, és bérel egy álvámpírt (alias Bérszipolyt), akinek meg kéne ijeszteni őnaccságát, hogy eme szentimentumot verje ki fejecskéjéből. A megfélemlítés olyan "jól" sül el, hogy a színen megjelenik egy originál vámpír is:) És itt kezdődnek a bonyodalmak...
Tehát tessék Mikroszínpadozni!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése