Jó pár bicska beletört már Rejtő Jenőbe, de ez most telitalálat!
Szeptember közepén, taknyosan fetrengtem az ágyban, így gondoltam, összeállítom, hogy a 2015/2016-os színházi szezonban mit is néznék meg szívesen. Boldogan kaptam fel a fejem, amikor a Játékszín repertoárjában észrevettem A szőke ciklont. Aztán gondolkodóba estem. Rejtőről mindig azt hallottam, hogy nem lehet filmet csinálni. Talán még igazán jó színdarab sem született regényeiből...(pár igen jó bohózata persze már megjárt számtalan színpadot). Aki viszont szereti a kicsit musicales, hihetetlen szófordulatokkal teli darabokat, valamint Szente Vajk stílusát, az szeretni fogja ezt is. Vajkot már láttam jó pár Madách darabban, gondoltam hát, megnézem mit kezdett egy ekkora falattal, mint rendező:) És, hát, le a kalappal. Ez a darab érthető kicsinek/nagynak -az előző bejegyzésemben szereplő darabról ez nagyon nem mondható el-, nevettető, valamint zseniális a szerep-osztása is!!! A legjobb talán az volt, hogy a szünetben már alig vártam, hogy folytatódjon, mert annak ellenére, hogy ismertem a történetet, kiváncsi voltam a következő fordulatra. Hogy, na, vajon ezt hogyan oldotta meg a Vajk. Zseniális, hogy minimál színpadtechnikával, jó rendezéssel és zseniális színészi jétékkal mi mindent ki lehet hozni egy darabból!!! Mindenkinek csak ajánlani tudom:) Remélem, nem voltam túl nyálas:D

WTF avagy WesT side F`in story

Nem vagyok bunkó panaszkodós magyar. Szeretem pozitívan látni a dolgokat, de most muszáj kiírnom magamból ezt az "élményt", mielőtt felrobbannék. Elvégre a blog valahol öngyógyító funkciót is elláthat.:)
Elsőként szögezzük le, hogy rajongok Novák Péterért, és mindenért, amit ő képvisel. Ezért sokkolt teljességgel, amikor a darab szünetében megláttam a brossurkán, hogy ő rendezte ezt a "10 minutes-es sütőtök-krémlevest" - csak a kollégák értik.
Amikor azt hallottam, hogy idén az Operakaland során a diákok a West Side Storyt nézhetik meg, akkor konkrétan felkiáltottam, hogy végre egy olyan darab, ami full élvezhető. Bernstein örök klasszikusát nem lehet elrontani - mint a sütőtök-krémlevest -, gondoltam én. De amikor még 15 perc után sem értettem, hogy a színpadon folyó kavalkádnak mi köze van Rómeó és Júlia modern feldolgozásához, akkor már kezdtem sejteni, hogy ebből nem fog semmi jó kisülni. Először azon gondolkodtam, hogy az olyan fiatal, aki először van színházban/operában, az mennyire érti, hogy mi a jó fene zajlik a porondon? Mert, hogy nekem is ezer fele kellett figyelni, hogy nagy nehezen összerakjam, hogy ki kicsoda. Aztán azon gondolkodtam, hogy vajon azért van-e a főszereplőkből kettő -mert hogy az egyik Tony énekelt a karzaton, míg az alterego lent ropta, és ez így volt Mariaval és a többiekkel is-, mert az egyik csak énekelni, a másik meg csak táncolni tud? Aztán azon kezdtem el filózni, hogy egy ilyen élmény után elgondolkodnék-e, hogy akarok-e menni még valaha operába vagy színházba... Esküszöm nektek, hogy én még életemben nem jöttem el darabról. Pedig rendszeres színházba járó lévén, higgyétek el, jó pár fostaliga darabban volt már részem. Viszont most...Bevallom hősiesen, hogy kolléganőmmel egyetemben -akin szintén a megkönnyebbülés jeleit láttam, amikor megkérdeztem, hogy ugye akkor a második felvonásra mi nem...- szépen meglógtam az Erkelből.
Ha tanárember vagy szülő olvassa ezt a bejegyzést, könyörögve kérem, ne ezen a darabon keresztül próbálja megszerettetni a színházat/operát a gyerekkel, mert még Shakespearet is megutálja szerencsétlenje. Vigye el teszem azt a Játékszínbe, ahol zseniális -szintén zenés- Rejtő darabot adnak. A következő posztomban gyorsan be is számolok róla, hogy lássátok, alapvetően pozitív, jó kedvű leány vagyok:D