Nem is tudom, hirtelen hol kezdjem. Két hét alatt megnéztem a teljes 5 évadot - főként este 10 és hajnal 5 között-, mert egyszerűen abbahagyhatatlan. Ilyet általában könyveknél szoktam érezni. Pár sorozat már volt életemben, aminek vártam a folytatását, de ennél kifejezetten örültem, hogy eddig valahogy nem került a látóterembe, s most egy szusszra néztem meg az összes részt.
Már az elején leszögezném, hogy itt most én ki fogom ventillálni magam, tehát SPOILERALERT!!!! Mert itt mindenről is lesz szó.
Kevés negatívuma van az egész sorozatnak, így gyorsan le is tudom ezt a szekciót: lényegében az 5. évad el lett baszva. Egyszerűen vagy nem kellett volna egyáltalán, vagy nem kellett volna apokaliptikus hangulatot keverni az egészhez - klímaszorongásról is kell beszélni, de nem itt. Az egy teljesen más téma, ami megérdemel egy ülön sorozatot, de 'A viszonynál' az alap nem erre lett megkomponálva, így nem tudtam értelmezni a 30 évvel később játszódó full futurisztikus epizódokat. És akkor kb ennyi is a negatívum.
Az első 4 évadot valszeg évente meg fogom nézni. Annyi bölcsesség van belezsúfolva ebbe a sorozatba, olyan alapvetések vannak kimondva, ami így a válásom után még inkább felnyitotta a szemem egy csomó párkapcsolati dinamikában rejlő részletre.
Az alapsztori egy mondatban (az, aki nem látta, el se olvassa!) a megcsalások és azok utórezgései, valamint a generációról generációra velünk élő traumák és azok hatásai. Mindez az átlagnál egyel exklúzívabb környezetbe ültetve, mint amihez egy átlag magyar (vagy akár egy átlag amerikai) hozzá van szokva, hiszen Brooklynban kezdődik a story, ahol egy elég szép házban él apa, anya és négy gyermekük. Anyukáról már az első részben megtudjuk, hogy retkesül gazdag szülők csemetéje - hiszen Montaukban (Long Island) van egy hodály kérójuk - apukáról pedig folyamatában tudunk meg egyre több részletet. A viszony már az első részben kezdetét veszi, s folyamatosan alakítja a szereplők történetét. (Teljesen zárójeles dolog, de pont azelőtt olvastam a "Zuhanás előtt" című könyvet, hogy nekiláttam volna a sorozatnak, s ebben a könyvben a repülőszerencsétlenség túlélői pont Montaukban érnek partot. Semmi nincs véletlen.)
Ilyen részletes boncolgatását, szétszálazását még nem láttam sehol a megcsalás mechanizmusának. Mik a kiváltó okok? Mik azok a velünk élő transzgenerációs traumák, amik képtelenné tesznek minket a biztonságos kötődésre? Mik azok a párkapcsolatban az évek során felgyülemlett indulatok, sebek, bántások, melyek az egész társas létet egy pengén való táncolássá változtatják? Mik azok a tudatos és tudat alatti cselekedetek, melyeket el lehetne kerülni ahhoz, hogy magunk és társunk integritása ne sérüljön? És mi az a cselekedet, amelyet ha megteszünk, nincs visszaút, mert már ott a seb, ott a bántás, még akkor is, ha mi ugyanazok az emberek vagyunk. Legalábbis úgy érezzük, hogy abban a pillanatban nem feltétlenül változott meg gyökeresen az életünk.
Szépen megindul a lavina már az első részben, és a végére mindenkit maga alá temet. A theme-song annyira erős, hogy azonnal könnybe lábad a szemem, ahogy meghallom:
"I was screaming into the canyon/ At the moment of my death/ The echo I created/ Outlasted my last breath
My voice it made an avalanche/ And buried a man I never knew/ And when he died his widowed bride/ Met your daddy and they made you
I have only one thing to do and that's/ To be the wave that I am and then/ Sink back into the ocean"
(link: https://www.youtube.com/watch?v=6muh9kTlr88)
A viszony, tényleg olyan mint egy lavina, olyan mint egy hullám. Ha megindul, az megállíthatatlan, a következményei beláthatatlanok. Nem lehet meg-nem-történtté nyilvánítani. A bizalom, ami mindennek az alapja, elvész, s ez ugyanúgy visszaállíthatatlan, mint a hegyoldalból lezúduló lavina.
Mik egy férfi indítékai arra, hogy megcsalja a feleségét? A kisebbrendűségi érzés? A saját maga számára megélt kudarc? Az adott szituációban való bennragadás érzése? Mindez együtt?
Mik egy nő indítékai? Ebben a filmben a talajvesztett állapot, mely a gyász miatt alakult ki. A helytelen szülői "gondoskodás", mely eredménye a biztonságos kötődés teljes hiánya. És még sorolhatnánk.
Olyan komplex minden. Nem fekete és fehér. Aki megnézi ezt a sorozatot, és nem az jön le belőle, hogy "uramisten, a büdös életben nem fogok én ítélkezni senki felett, mert ilyen részletesen senkit nem ismerek, akkor meg mi alapján ítélnék meg akárkit is", az nézze meg ismét. És nézze meg mindaddig, amíg meg nem érti, hogy a "Bonyolult" az nem egy klisé. Úgy nagy általánosságban mindenre is igaz.
Az élet komplikált, de még mennyire. Nagyban függ attól is, hogy milyen szemszögből nézzük a dolgokat. Na és ebből a szempontból is reveláció ez a sorozat. Az, hogy ki hogy emlékszik az adott szitura. Az egyik azt állítja, hogy a másik mászott rá. A másik állítja, hogy az egyik kezdett ki vele. A karakterek pszichés háttere olyan részletesen ki van dolgozva, hogy az állam leesett tőle. Bizony rávilágít a sorozat arra, hogy nem elég a saját szemszögünkből megnézni egy-egy konfliktust, helyzetet, beszélgetést. A másik vajon hogy élte meg az egészet? Biztos, hogy jól értettem az adott szituációt? Nem csak én képzeltem bele azokat a dolgokat, amit szerettem volna, vagy amilyen állapotban éppen én voltam?
Ez a sorozat úgy ébreszt rá dolgokra, hogy közben hiper-empatikussá tesz. Mert tényleg rájössz, hogy semmi nem fekete vagy fehér.
Rájössz, hogy mennyire fontos, hogy ismerd saját magadat. Ne a szüleid álmait valósítsd meg, ne az ő elvárásaik szerint élj. Alakítsd ki a saját határaidat. Merd kimondani, hogy neked mi OKÉ és mi NAGYON NEM OKÉ. És mind közül talán a legfontosabb, hogy TUDJ MEGBOCSÁTANI. Legelőször is magadnak, aztán pedig mindenki másnak is.
És az utolsó gondolatom most hirtelenjében a magyar nyelv szépségéhez és kifejezőképességéhez kapcsolódik. Mindössze csak egy kis "v" betű választja el a viszonyt az iszonytól. V-iszony... Mert bizony a viszonyból rendeltetés-szerűen következik az iszony. A másiktól való elhidegülés, bizalmatlanság, labilitás, talajvesztés. Hosszú időnek kell eltelnie, míg a sebek begyógulnak, míg felébred bennünk a vágy, hogy újjáépítsük a bizalmat. Már, ha lehetséges...
Ezekben a fura időkben különösen fontos, hogy a 'mental health'-el legalább annyit foglalkozzunk, mint a fizikai egészségünkkel. Merjünk segítséget kérni. Merjük kimondani az igazságot. Mert a szőnyeg alá sepergetős módszer hosszú távon biztosan nem működik.
