The Way Back (2010)

Alaphelyzet: politikai foglyok Szibéria mélyén egy táborban. Cél: bármi áron kijutni. Az útnak ugyan 7en vágnak neki, de túl már nem mindenki éli. Le a Bajkál-tóhoz, keresztül Mongólián, a Himaláján egészen Indiáig, és tovább...Merthogy a főhős lengyel politikai menekült, így egészen a Szovjetunió összeomlásáig nem térhet haza. Szívbemarkoló történet a szabadság után való olthatatlan vágyról, barátságról, kitartásról. A film végén elgondolkozik az ember, hogy mi is a helyes értékrend ezen a világon. Pl én mennyire hálás lehetek, hogy egy szabad korban születtem, egy olyan országban, ahol rendelkezhetem demokratikus jogaimmal, fedél lehet a fejem felett, meleg szobámban mozizva elmélkedhetek ezen kérdésekről...Kellenek az ilyen filmek, melyek az arra nyitottakat kissé helyre rakják. Amikor már elszaladna velem a ló, bele materiális-kapitalista világunkba, akkor valami visszaránt. Állj meg, gondold át, értékelj újra! Mi igazán fontos ebben az életben? És neked, kedves olvasó mi? Nézd meg a filmet, ha teheted, és gondolkodj ezeken el egy pillanat erejéig.

A segítség

Most, hogy visszanéztem a bejegyzéseket, döbbentem rá, hogy a lassan már egy hónapja látott "csakszuperlativuszokbantudokrólabeszélni" A segítség-ről még nem is írtam. Ezt a hiányosságot most azonnal pótolni is fogom:) Igen, ahogy a képen is látszik, ebben a filmben is Emma Stone játszik (amúgy nekem már az Easy A című film óta hihetetlenül szimpi). A film abban az időben játszódik, mikor a  feketék egyenjogúsítása már a küszöbön állt, mikor Martin Luther King száját elhagyták az azóta is sokat idézett szavak: Van egy álmom... Ebben az időben bizony sok fehér nem szerette volna, hogy a "sötét középkorból" kilépve az emancipáció tágas terére lépjünk, hála Istennek mégsem tudták megakadályozni. A film ezt a korszakot hivatott bemutatni a fekete alkalmazottak szemszögéből, szócsövükön, Emma Stone-on keresztül. Ha szeretnénk egy jót sírva nevetni, akkor mindenképp ajánlom a filmet. Nem az egyszermegnézős féle:)

Őrült, Dilis, Szerelem

Annyira vágytam már egy jóóó filmre, és tessék, végre láttam egyet. A héten már megnéztem Ryan Gosslinggal egy másik filmet is (Blue Valentine), amitől kb a depresszió legmélyebb bugyraiba zuhantam, de hála a jó égnek, a Crazy, Stupid, Love visszahozta az életkedvemet. Az a durva, hogy mindkét film hasonló alapproblémát kezd el boncolgatni -nagyon fiatalon összeházasodott emberkék x év múlva rájönnek, hogy talán hibát követtek el anno, így válni akarnak-, mégis a Blue Valentine egész hangulata totál depresszív, ráadásként még negatívan is végződik. Míg a Crazy, Stupid, Love-ban felcsillan egy normális megoldás esélye, hogy azért mert az egyik fél kicsit letért a közös útról, nem biztos, hogy mindjárt kárnak és szemétnek kell ítélni x év házasságot. Bizony lehet azon dolgozni, mert ha mind a két fél hajlandó erőt és energiát áldozni a kapcsolatra, akkor az akár -hangozzon bármennyire is klisének- örökkön örökké is kitarthat. Ebben a filmben így dönt a két fél (Steve Carell és Julianne Moore), és ennek a döntésnek hála, egyáltalán nem nyálas happy endinggel zárul a story. És, hogy Emma Stone és Ryan Gossling hogy kerül a képbe? Akit érdekel, az nézze meg a filmet. Minden korosztálynak ajánlom, mert leszűrhető egy jó pár tanulság a könnyed műfaj ellenére:)

David Guetta: Nothing But the Beat

Nem is tudom, eddig hogy maradt ki a Nothing But the Beat-ről szóló bejegyzés. Ez az album, olyan mint egy vírus, megfertőz és nem tudsz tőle szabadulni. Dupla CD-s, és most leginkább a más sztárokkal együttműködve készített track-ekről lesz szó, mert személy szerint a natúr tucc-tuccot nem annyira értékelem, és a 2. CD-n leginkább ilyenek vannak. De az 1. CD-ről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Annyira felpörget ez a zene, hogy muszáj rá táncolnod. A kis kép, azért került be, mert az albumon Nicki Minaj-zsal két szám is készült (Where dem girlz at/Turn me on). Erről az albumról mégsenem ezek a kedvencek, sem a szintén zseniális Jessie J-s Repeat, hanem a Titanium. Ezt be is linkelem nektek, mert ha valami, akkor ez tényleg erővel tölt fel. Sia-val közös produkcó -bevallom én még életemben nem hallottam a csajsziról, de valami csoda lakozik a torkában. Hallgassátok csak:

Vissza a gyökerekhez...

Végre megszületik az első könyves bejegyzésem:D Mindjárt két könyvről is kell írnom. Mostanában megszállt a "vissza a gyökerekhez" mánia. Minél jobban szeretném magam beleásni a görög történelembe, kultúrába, mert szerves részemet képzi -legalábbis 50%ban, apu részéről biztos:) Ezért igyekszem ilyen témájú könyvből bespájzolni, hogy ne csak szakkönyv szinten olvassak a témáról. Az egyik ilyen könyv, ami az utóbbi időben került a kezem ügyébe, Freddy Jermanosz: Tereza című műve. A görög író egyik utolsó művéről van szó, melyben az előzőekhez hasonlóan kitűnően vegyíti a valóságot a fantáziával. Személy szerint engem magával ragadott Tereza története, aki Kis-Ázsiából származik (úgy mint a dédszüleim), s kiszakadva az otthonából először Görögországba kerül, majd elmenekülve a rokonok által elrendezett házasságból bebolyongja Európát. A történelmi eseményeket Tereza szemszögéből tálalja az író, amivel hihetetlenül közel hozza a török-görög háború történéseit az olvasóhoz. Akit érdekel az első VH utáni forrongó, kaotikus Európa, kicsit személyesebben, mint ahogy azt egy történelem könyv hivatott átadni, annak feltétlenül ajánlom a könyvet. Aki Hemingway mániás, annak is feltétel nélkül ajánlom a könyvet, hiszen Tereza a költő titkos szeretője, és kettejük szerelmére van felfűzve végülis az egész cselekmény.

A másik, vidámabb hangvételű, görög témájú könyv Heltai Péter: Athéna-ja. A könyvet leginkább útinaplónak nevezném, de a szórakoztató féléből. Heltai felesége görög származású, így jön az ötlet, hogy Görögországot bebarangolva látogassák meg a rokonokat. Aki görög családból származik, bizony a legtöbb résznél nagy egyetértésben bólogatni fog, mert Heltai kristálytiszta képet fest rólunk:) A hangoskodások, a kajálások, a görög habitus minden kis rezdülése belekerült ebbe a könyvbe. Mind két könyvről elmondhatom, hogy nem tudtam letenni, mert annyira olvasmányosak és érdekfeszítőek voltak. Tiszta szívből ajánlom őket.

Nicke(L)back

Bizony már egy idestova 3 éves albumról muszájos írnom. Egyszerűen fantasztikus. Leírhatatlanul jó az az érzés, ahogy a zene szétáramlik a testedben, és erővel tölt fel, de nagyon durván!!! Olyan érzés, hogy bármire képes vagy, kb. még repülni is. Szóval egy jó kis albumot sikerült összerakniuk a srácoknak...:) Arról meg nem szeretnék csöpögni, hogy Ryan Peake mennyire durván jól néz már ki:D Meg arról se fogok litániát zengeni, hogy Chad Kroegernek mennyire nagyon jó hangja van, mert ezt is mindenki tudja. Az új album majd csak november 21-én jön ki, de addig is tessék hallgatni a 2008-as Dark Horse-t. Ebből kaptok most egy kis ízelítőt (személyes kedvenc):

 Éééés, habár nem ebben a számban található a következő zseniális idézet -nem ér félreérteni-, de muszájos megosztani, mert nagyot üt: "Sex is always the answer, it's never a question" :D:D 

Beindult a színházszezon

Október 6-ával számomra is elkezdődött a színházszezon<3. Hol máshol kezdhettem volna, mint hőn szeretett Vígszínházamban. Elég kis ütős darabbal, a Lenni vagy nem lenni-vel, indítottam az évet. A darab számomra nem volt ismeretlen, hisz' Mel Brooks rendezőért odáig meg vissza voltam/vagyok, így többek között ez a filmje is megvolt. (Itt jegyezném meg, hogy tőle az abszolút kedvenc, az a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme. Ezen öcsémmel elég sokat pörögtünk -főleg a főcímdalon. 

Szóval a darab maga a II.VH kitörésekor játszódik, Varsóban. Egy színésztársulat szemszögén keresztül mutatja be a helyzetet, humorral bőségesen megfűszerezve. Zseniális szereposztással (<3Hegyi Barbi, Fesztbaum Béla és még sokan mások:) 

A második színházi élményem rögtön október 8-án ért -mekkora mázlista vagyok már, hogy mindenhova belógok szinte ingyen- az Új Színházban. Molnár Ferenc A hattyú című három felvonásos darabja. Trónfosztott nemesi család próbálkozása a korona közelébe férkőzni megannyi praktikán keresztül. Ebből aztán szép kis kalamajka kerekedik ki, amin lehet mulatni rendesen. A szereposztás is hibátlan volt (Eperjes Karcsi, Bánsági Ildikó, Nemes Wanda, Almási Sándor), és a darab hossza ellenére észre se lehetett venni, hogy mennyire repül az idő. Kedvenc idézetem a darabból, kétségkívül a követklező párbeszédből van:

"Jácint: Hány éves Alexandra?

Mama: Huszon.

Jácint: Na, de huszon mennyi?

Mama: Semmi, ezt én találtam ki, mint anya."

Úgyhogy, ha mostantól kérdeznétek a korom felől, még egy jó pár évig csak annyit tudok mondani, hogy huszon vagyok:D:D 

Sorozatfüggés I.

Mivel beindult a sorozatidény, ezért elindítom az ezirányú függőségemmel foglalkozó szériát:D Jelenleg kb 6-7 sorozattól függök, de ez már volt több is -meg persze kevesebb is. Jelenlegi abszolút kedvenc az Agymenők. Nem csak azért, mert biokémikus végzettséggel a hátam mögött valamelyest a szituk mögé látok, hanem magukért a karakterekért. Amúgy meg tényleg tökéletesen felvázolja, hogy a kockafejek, hogy is működnek. Az autisztikus Sheldon-ról nem is beszélve:) A képregény mániájuk, a különböző számítógépes játék-függőségük és a mindennapi dolgokban való járatlanságuk páratlanul mulatságos helyzeteket teremt. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Mivel  csak 20 perces epizódokból áll, érdemes az elejétől megnézni, bár új bekapcsolódóként is nagyszerű élmény:D Az új kedvenc idézetem Sheldontól: A geológia nem igazi tudomány:D Jövőhéten pedig beindul a színház-szezon, tehát mostantól garantáltan hetente írok az újabbnál újabb teátrális élményeimről:D