A kék angyal, avagy egy zsarnok vége

Amikor Patrival beültünk a darabra, még nem tudtam, hogy akarom-e látni Polgár Csabi farkincáját, de Sophia hercegnőt kér(d)és nélkül is megmutatta nekünk.:)
A darabról amúgy már akkor tudtam, hogy nekem szól, amikor a Theodor névvel megáldott iskolaigazgató, azzal próbálta megnyerni szeretőjét magának, hogy "veszek neked csincsillát!!!". Nálam innentől szalagszakadás, és vinnyogó röhögés -Patrinál szintén:D A műértő közönségnek persze lövése sem volt, hogy a kis szőrcsomók mitől olyan mulatságosak. Aztán, amikor később a "görög nyelv tanulása a legmegfizethetőbb szórakozás napjainkban", nah, akkor ismét szakadás -minden téren:D A story kis összefoglalóját mindenhol elolvashatjátok, de azért pár szóban: A kék angyalt (film) 1930-ban mutatták be Németországban, Marlene Dietrich főszereplésével. A darab egy csökött agyú tanárról szól, aki lépten-nyomon gáncsolja diákjait, amíg ő is bele nem esik Lola mézes-mázos csapdájába. Lola, aki egy kis kurtizán-énekesnő, mindenkit hihetetlen ügyességgel csavar kisujja köré:) Ami azonban igazán üt a darabban, azok a Kiss Judit Ágnes által költött dalok:) Ha valaki meg szeretné nyerni az Eurovíziós dalfesztivált, csak vele írasson szöveget, senki mással:D
Ami számomra döbbenetes volt még, hogy egy ilyen könnyed darabban, hogy el tudták bújtatni az 1930-as évek német közhangulatát. Félelmetes, ahogy megjelennek a náci eszmék a mindennapokban. Talán csak azok veszik ezt észre a nihil közepette, akik igazán figyelnek. Megjelenik az "übermensch" gondolata, meg, hogy kitől, hogyan kéne megtisztítani az országot...Szórakoztató és egyben elgondolkodtató darab. Mindenkinek ajánlom!!!

Álomkommandó, avagy könnyeim végnélküli áradata

Aki ismer, az tudja, hogy nekem a Holokauszttal való foglalkozás nem csak munka, hanem annál több, elhívatás. Az intolerancia, a kisebbségekkel szembeni gyűlölet elleni küzdelem szerintem mindannyiunk kötelessége. Ehhez a témához napjaink -szerintem- legzseniálisabb gondolatébresztgetője a Pesti színház legújabb darabja: Az álomkommandó. Sütő párhuzamos történetei, ahogy a diktatúrákat bemutatja valami hihetetlen, lélegzetállító módon. Ebben az esetben szó szerint volt, ahol nem kaptam levegőt, mert fojtogatott a látvány, ahogy beleette a gondolat magát az agyamba, hogy innen menekülni kéne, mert a pokol tornácán vagyok. Ilyen "élmény" volt ez a darab. Nagyon ritka az olyan mű, ahol ilyen mélységekig beleláthatunk az egyes személyek jellemvonásaiba, gondolataiba, félelmeibe. Ahogy az Auschwitz-Birkenaui jelenetek peregnek szemünk előtt, menekülne az ember, de csak kábán ül a székében. Nem tud mozdulni, ahogy azok a Sonderesek sem, akik a túlélésért küzdöttek nap, mint nap. Sokszor esik ki olyan mondat a szánkon, hogy ezt meg azt csináltam volna XY helyében, de amikor a félelem megbénít. A rettegés családtagjainkért, életünkért...Ez az, amire nem lehet felkészülni.
A második rádöbbenést pedig az okozza, hogy bizony felismer az ember jeleket, melyek mostanában is kezdenek fel-feltűnni, figyelmeztetésként, hatalmas felkiáltójelekként nyújtóznak az ég felé, hogy EZT NEM KÉNE MEGISMÉTELNI!!! ILYEN MÁR VOLT!!! Hát ne engedjük, hogy még egyszer idáig fajuljanak a dolgok. Hogy nem merjük kinyitni a szánkat, hogy érdektelenek vagyunk más szenvedésével kapcsolatban, hogy abba a hiú reménybe ringatjuk magunkat, hogy majd minden jobb lesz idővel...
Ilyen gondolatok jutottak eszembe a darab közben...És talán a lényeg MERJÜNK GONDOLKODNI, MERJÜNK NEMET MONDANI A ROSSZRA. Mert bizony bárkiből lehet áldozat, de elkövető is...

Halcyon Days

Most, hogy egy jó 7 hónapot rápihentem erre a blogolásra, időszerűnek érzem bepótolni a sok csodajó dolgot, amit megéltem. Mert volt ám egy tonna könyv, jó pár színház és film nah meg zene is, ami hatással volt rám úton-útfélen.
Most épp Elliet hallgatom -miközben Szikora Robi magyarázza bizonyítványát az X-faktorban-,úgyhogy most erről az albumkáról kell néhány dicsérő szót ejtenem. Merthogy zseniális! A hangzásvilág az valami fenomenális, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Mintha valami időn kívül álló világba repítene, ahol még mindig béke és nyugalom honol. A teljes békében és egyensúlyban való lebegés. Azt sem értem, hogy hogy lehet valakinek ennyire autentikus hangja. Mert 2013-ban gondolhatná azt az ember, hogy már mindenféle hangot hallott már. XY hangja hasonlít erre meg arra az énekesére. No de Ellie hangja csak a sajátjára hasonlít. És a dalok mélysége, az a másik dolog ami megfogja az embert. Nem is tudok nagyon kiemelni egy dalt sem, mert mindegyik valamiért gyönyörű. egyedülálló. Persze a rádiólistára nem kerülhet fel minden, de azt hiszem elég jól sikerült kiválasztani a populárisabb nótákért rajongók számára az Anything can happen-t meg a Burn-t, no meg a Calvin Harrissel közös I need your love című szösszenetet:)
De most csakazértis valami mást linkelek ide be:) Mindenki izzítsa be az elemlámpáját és füleljen jól!:)

Protocoll, avagy bedarál az élet...

Protocoll a Radnótiban. Kritikus barátosnémmal Csillával:D Én azért mentem, hogy jól érezzem magam, és megfürdőzzek a színházi hangulat gyönyörében. Ő azért jött, mert Fekete Ernő ezért kapott POSZT trófát:) Szóval más szempontok alapján szemlélődtünk, de azért tőle szokatlan módon, ő is elégedetten távozott az előadásról. És igazából ennél nagyobb dícséret nem is kell a darabnak, de azért azoknak leírok egy pár apróságot, akik nem ismerik Pánczél Csilli barátnőmet:) A történet a mai Magyarországon játszódó, kortárs szösszenet. Fekete Ernő persze tényleg zseniális benne. Ő a protocollfőnök a külügyminisztériumnál, ami enyhén megterhelő munkakör. Hogy tovább bonyolítsuk az életét, csórókám még az unokanővérébe is beleszeret. Szóval nem egyszerűek a sivár hétköznapok. A szövegkönyv valami zseniális, olyan szófordulatokkal tarkítva, hogy a fülem kettéállt. Kedvenceim talán a "begombolkozott prüdéria", no meg a "bántóan normális" -amik mi nem vagyunk- voltak. Nézzétek, és okuljatok, és ne hagyjátok, hogy bedaráljanak a hétköznapok!!!

Kínai virágok

Flowers of the war...Már a címe is gyönyörű a filmnek, hát még a tartalma. Viszonylag réginek számít ez a film (2011 telén mutatták be Kínában), de hozzánk valahogy nem nagyon jutott el. Pedig Christian Bale-t mindenki imádja, hiszen ő Batman, ráadásul még a fekete hacukája nélkül is jól néz ki...:D De itt nem komédiáról, akció filmről vagy nyálas romantikáról van szó. A háború nem népszerű téma, főleg, ha kikapcsolódásra vágyik az ember. Ez a film azonban egy kivételes kincs. Olyan értékeket képvisel, amik kezdenek kiveszni a mai világból. A story 1937-ben játszódik, amikor a japán csapatok egyre mélyebben benyomulnak Kínába. Christian Bale szinte a véletlen folytán kerül egy templomba, ami tabu zóna a japánok számára. Itt kell gondoskodnia a kis apácanövendékekről a helyi pap sajnálatos elhalálozását követően. Bónuszként nyakába szakad egy tucat luxus prostituált is, akik a templomban keresnek menedéket. A két teljesen ellentétes világ találkozása, az elfogadás és végül az önfeláldozás fantasztikus elegyét élhetjük át a filmben. Aki szereti a gyönyörű felvételek, az epikus történetvezetést, annak feltétlen ajánlom, mert bizony van mit tanulni a filmből. Az emberségről mindenképp...

Katonás Cigányok

Katonában jártam, Cigányokat láttam...:D Nem, nem vagyok rasszista, tényleg ez a darab címe. A Katonába általában gondolkozni jön az ember -nevetni én az Örkénybe szoktam járni:)-, így ez a darab is igen mélyre sikerült. Az egész story nagyon lightosan indul: vidéken vagyunk, a cigányok épp húzzák a talp alá valót a helyi kiskocsmában. Megismerkedünk szép lassan a szereplőkkel, hogy aztán eljussunk a csúcspontig, a gyilkosságig. Aki látta a "Csak a szél" című filmet, annak nem lesz újdonság a mondanivaló, de színházról lévén szó, nyilván más eszközökkel magyarázza el a történetet. Számomra a legkülönösebb az volt az egészben, hogy egyik figura sem volt különösebben szerethető. Nem Hollywoodi maszlag, ahol a lényeg, hogy vkivel azonosuljunk, és ezáltal beleolvadjunk magunk is a történetbe. Itt kőkemény gondolkoztatásról van szó. Szépen kirajzolódik, hogy ahogy a cigányok, úgy a fehérek füle mögött is jócskán van egy nagy adag vaj. Egyik sem jobb a másiknál. Belekukkanthatunk a kultúrális különbségek sűrűjébe, pőrén, ahogy azok vannak. Nem akar a darab semmit se lenyomni  a torkunkon. Egyszerűen reflektorfénybe helyezi azt, ami általában a felszín alatt marad a mindennapokban. Ez a szimpatikus ebben. Egyik fél igazát sem bizonygatja, egyszerűen bemutatja a valóságot, ahogy az van.

MENTAL

Ez a film egyszerűen imádni való. Kicsit mondernkori Kusturicának mondanám az írót, mert hasonló tányértörögetős a hangulat. A mai világban szerintem elég kimenni az utcára és körülnézi, hogy rájöjjünk, minden második ember -vagy inkább minden ember- mentálisan sérült:D:D Sokszor persze még ki sem kell menni a házból, elég tükörbe néznünk, és rájövünk, ma nincs minden rendben:D:D Szóval mindenkinek meg kell néznie a filmet. Ha bolondnak érzed magad, akkor azért, hogy megnyugodj, mindenkinek vannak tikkjei. Ha éppen a főnököd kerget őrületbe, akkor azért, hogy egy jót nevess, hogy "Na nézzenek oda, róla mintázták ezt meg ezt a karaktert." Ha pedig a tél kerget depresszióba, és éppen egy kis nevetésre van szükséged, akkor azért. A Muzsika hangja fanoknak különösen ajánlott -viszont hallhatjuk ugyanis az egész film soundtrackjét:D A filmből az is kiderül, hogy az aussiek tényleg mind idióták-e, illetve, hogy lehet más szemszögből is nézni a dolgokat, és akkor máris nem olyan borús az összkép. Végezetül pedig mindenki megveregetheti a vállát, hogy "I'm just special, not a weirdo.":D:D